World Record is 734 Portré fotózás Kiss Tamással


Mindig is tudtam, hogy Tomi tekézik, sőt azt is, hogy az évek alatt egyre jobban.. Hiába együtt, egy helyen nőttünk fel, sajnos a felnőtté válás része, hogy mára már csak a facebook ami ad némi infót egymásról.
Akihez a sport nem áll túl közel, mint én, az lassan informálódik még a világeseményekről is, főképp ha egy olyan háttérbe szorult sportágról van szó mint a teke. Tavaly szintén a facebook segítségével, párnapos késéssel tudtam meg hogy a zalaegerszegi csapat világbajnok lett, akkor merült fel bennem először, hogy de jó lenne felkeresni a Tomit ezzel kapcsolatban egy portré fotózásra.  Azonban ez közel egy évig csak a fejemben zakatolt, kellett hozzá még közel egy év, egy világbajnokság és egy egyéni világrekord, hogy annyira megérjen bennem a gondolat, rávegyem magam arra, hogy felkeressem, volna e kedve egy fotózáshoz..

Mint kiderült nem csak én tudok keveset a sportágról. Általános jelenség, hogy keverik az amerikai filmekből ismert és sokban hasonlító sporttal a bowlinggal. Érdekes az is, hogy egyenlőre világszerte sajnos olyan kevés országban játsszák, hogy egyenlőre nem lehet Olimpiai sportág. Rengeteget beszélgettünk a fotózás alatt, s azt hiszem mindketten nagyon élveztük, Ö a fotografáláshoz összekapott házi stúdió hangulatát és azt, hogy arról mesélhet amivel a legjobban szeret foglalkozni, olyan hallgatóságnak akinek minden sztori új. Én pedig a kezembe levő gép használatán túl azt, hogy egy igazi világsztárt hallgathatok, s láthatok vendégül.


“Egész kiskoromtól fogva tekézek, lényegében amióta menni tudok. Édesapám szerettette meg velem a sportágat, vele jártam edzésekre, és amint megürült egy pálya, már szaladtam is, hogy pár golyót guríthassak. 1995-ben lettem igazolt játékos Kaposváron, akkor még külön engedéllyel játszhattam az NB III-ban a Kaposvár 2. csapatában. 2003-ban igazoltam Zalaegerszegre, akik abban az évben kerültek fel a legfelsőbb osztályba. Az ott töltött 10 év alatt rengeteg sikernek lehettem a részese, 1 Bajnokok Ligája elsőség, 5 Európa Kupa győzelem és 4 Magyar Bajnoki cím. 2009-ben szerepeltem először világversenyen a felnőtt válogatottban, azóta folyamatosan tagja vagyok a csapatnak. 2013-ban jött az első aranyérem a zalaegerszegi csapat VB-n. Ennél jobban nem is búcsúzhattam volna a várostól, mivel a soron következő szezont már Olaszországban folytattam. Immár csak a tekével foglalkozom, mondhatjuk hogy profi lettem. A mostani szezonom az eddigi legjobb volt a pályafutásom alatt, amit csak megkoronázott a Brno-i Egyéni Világbajnokság, ahol összetett aranyérmet szereztem világcsúccsal, a klasszikus számban a legjobb 8 között új világcsúcsot értem el, ám a döntőben csapattársamtól és barátomtól Kakuk Leventétől kikaptam, így ott egy ezüstérmet szereztem. A jövőben továbbra is Olaszországban folytatom, és remélem legalább ugyanolyan sikerekben lesz részem mint Zalaegerszegen.”

Kiss Tamás


A tartalom nem elérhető.
A sütik használatát az "Elfogadás" gombra kattintva lehet jóváhagyni.

A rekord felállításának utolsó percei

A tartalom nem elérhető.
A sütik használatát az "Elfogadás" gombra kattintva lehet jóváhagyni.

 Zenével való megtekintéshez kattints a galériára

A sportággal kapcsolatos linkek: